Non-Profit Állatmentő szervezet
Főnix Állatmentő AlapítványNincs a világon nemesebb feladat, mint megmenteni egy állatot. Nem csak az állatnak, hanem a megmentőjének is megváltozik az élete, mikor belenéz megmentettje szemébe, hiszen amit ott lát, semmihez sem fogható.
Kik vagyunk
Alapítványunk 2016 tavaszán alakult, de tagjaink már évek óta közösen küzdenek azért, hogy a bajba jutott állatokon segíteni tudjanak.
Nagy hangsúlyt fektetünk a felelős állattartás oktatására a gyermekek körében, hisz ez az állatvédelem egyik alappillére, hogy a jövő generációját már az elején az állatok szeretetére neveljük, megmutassuk a helyes utat nekik, hogyan bánjanak az állatokkal.
Küldetésünk
Későbbi célunkként tűztük ki egy Állatotthon létrehozását, de ez egyelőre csak álom. Amíg ez nem valósul meg, addig ideiglenes befogadók segítségével mentjük a rászoruló állatokat. Minden védencünket teljes orvosi ellátásban részesítünk, rehabilitáljuk, majd kiválasztjuk a számára legjobb gazdit, akivel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, hogy nyomon tudjuk követni védenceink további sorsát a gazdásítás után is.
Tevékenységeink

Állatmentés
Bajba jutott, sérült, kóbor állatok begyüjtése és ellátása.

Előadások
Egyik fő célunk a gyerekek állatszeretetre való nevelése.

Otthon keresés
Befogatókat keresünk védenceinknek.

Gyógyítás
A pénzadományokból az orvosi ellátásokat feddezzük.
Rólunk ír a Pesterzsébeti Újság!
A Pesterzsébeti Újságban a rólunk írt cikk megtalálható a 14. oldalon. https://pesterzsebet.hu/wp-content/uploads/Pesterzsebet_ujsag/2019_09.pdf
Babacicák bajban!
Befogadót keresünk ennek a 3 pár napos picinek. Köldökcsonk még rajtuk, szemük csukva. 20. Kerületben találták őket egy kertbe bedobva, anyamacska nélkül. Hozzáértő személy jelentkezését várjuk privátban, aki ért az ilyen kicsik neveléséhez, helyiség...
Zacskóban kidobott kölyök cicák…
Azonnali befogadót keresünk számukra.Jelentkezni a "Kapcsolat" menüponton lehet, telefonszámmal, helység megjelölésével.
6-8 hetes kidobott kölykök befogadót keresnek!
Helyet keres ez a két tündéri kiscica. Enni, inni kapnak, de ez kevés két ilyen kis csöppségnek. Kb. 6-8 hetesek, kissé alultápláltak. Budapesten vannak.Befogadási szándék esetén írjatok a "Kapcsolat" menüponton található elérhetőségeink valamelyikére és megadjuk az...
A „Felelős állattartás” újabb áldozatai
2019. 07. 04. "felelős állattartás"Ezt a 3 kicsit egy zöldséges rekeszben hagyta valaki sorsára ma a 20. kerületben.Mindezt azután, hogy nemrég volt INGYENES ivartalanítási kampányunk... még, aki sajnálta a pénzt ivartalanításra, még annak is lehetősége lett...
2 hetes babának keresünk dajkát!
20. Kerületi Állatorvosi rendelőben leadott kb. 2 hetes kiscica.Keresünk egy angyalt, aki jártas kiscicák nevelésében, és tudná vállalni a kicsi tápszeres felnevelését.Kommenteket nem tudjuk követni, privát üzenetben írjon, aki tud segíteni.Bp. És...
A 2019-es ivartalanítási kampány véget ért
Ivartalanítási kampányunk a végére ért, sajnos a 200. 000 forintos keret kimerült, de azért így is szép számban sikerült 20. kerületi gazdik macskáit ivartalaníttatni, megfékezve ezzel a nem kívánt szaporulatot a kerületben. Több macska már vemhes volt. Nem szeretjük...
INGYENES IVARTALANÍTÁS A XX. KERÜLETBEN!
INGYENES NŐSTÉNY MACSKA IVARTALANÍTÁS A XX. KERÜLETI LAKOSOKNAK Idén is pályáztunk a helyi Önkormányzatnál, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 200.000 forinttal támogatták kezdeményezésünket.Tavaly a 20. kerületi kóbor nőstény macskák ivartalanításához...
Újabb támogatást nyertünk az önkormányzattól!
Köszönjük Pesterzsébet Önkormányzat Képviselőtestületének, hogy idén is támogatták a pályázatunkat! A megítélt összegből folytatni tudjuk a tavaly elkezdett XX.kerületi macskák ivartalanítási kampányát. Részletekkel később jelentkezünk! Mégegyszer...
Nyuszi simogató
Április 15-én, 16-án, 17-én a felelős állattartás jegyében nyuszisimogatóval vártuk a kerület óvodásait a Zöld Oviban. A program céljának megvalósításában, amire több kerületi óvodából is érkeztek gyermekek 4 kis mentett nyuszi segített. A húsvéti időszakban megnő a...
Egy kis támogatás Áginak
A múlthéten átadtunk Áginak egy kisebb csomagot, amivel az általa mentett macskák élelmezésében szerettünk volna segíteni. Ági szintén a Xx. Kerületben segít, ahogy tud a macskáknak. Jelenleg is x. Db macska van nála, akiket rendszeresen oltat, ivartalaníttat és napi...
Tüsike a sünike
Pont mint egy éve tavasszal...kicsi sünit egy dolmányos varjú cibálta. Szerencsére időben sikerült kimenekíteni így kisebb sérüléssel megúszta a találkozást. A napot a Zöld Oviban töltötte, ahol a ismerkedett a gyerekekkel akik sok mindent megtudhattak a sünikről ....
Adód 1%-ának felajánlásával Te is menthetsz életeket!
Mindennek örülünk!
Táp, konzerv, alutasak, tápszer, nyakörv, póráz, hordozó, cicaágy, kutyafekhely, cica wc.
Az anyagi támogatásból védenceink ovrosi költségeit fedezzük! Minden forint óriási segítség!
Ha bármivel vagy bármiben segíteni tudnád a csapatunkat, vagy kérdésed, ötleted van, kérünk vedd fel velünk a kapcsolatot!
Kóbor macskák!
A XX. kerületi önkormányzat támogatásával próbáljuk csökkenteni a kóbor cicák számát!
Ehhez viszont a Te segítséged is kell! Az ivartalanítás után egy biztonságos lábadozóhelyre is szükség van. Ha vállalod, hogy 10 napig gondoskodsz egy kis árváról kérlek jelentkezz az oldalon!
Ha a befogadást nem tudod vállalni, egy megosztással is nagy segítségünkre lehetsz! Köszönjük!












