2019. Állatok Világnapja

2019. Állatok Világnapja

Ismét a Zöld Oviba látogattunk, ahol fontos a gyermekek állatszeretetre való nevelése. Az idén az egzotikus állatokkal foglalkoztak a gyerekek, így egy kis gekko volt a segítségünkre abban, hogy jobban megismerjük ezeket a kis élőlényeket. A gyerekek egy mesekönyvet kaptak, ami Marciról és kis barátjáról, az örökbefogadott Jackről szól, arról, hogy hogyan kell gondoskodni egy kis háziállatról. A könyvet különböző óvodásoknak készült játékos feladatok díszítik, amit a gyerekek nagy örömmel oldottak meg.  

Nyuszi simogató

Nyuszi simogató

Április 15-én, 16-án, 17-én a felelős állattartás jegyében nyuszisimogatóval vártuk a kerület óvodásait a Zöld Oviban. A program céljának megvalósításában, amire több kerületi óvodából is érkeztek gyermekek 4 kis mentett nyuszi segített. A húsvéti időszakban megnő a nyuszi vásárlásoknak a száma, ám az ünnepi időszak végén ezeknek a nyusziknak a nagy része sajnos nem maradhat a családban. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek már kiskorban megtanulják, hogy a nyuszi nem játék, gondoskodni kell róluk. A 3 napos játékos oktatás keretében a gyerekek megismerhették a nyuszik szükségleteit, megtapasztalhatták, hogyan kell bánni velük és sok érdekességet megtudhattak a nyuszikról. Emellett különböző játékok is várták a gyerekeket: nyuszi fotó, húsvéti puzzle, célbadobó, nyuszis színező és persze a répa turmix kóstolás sem maradhatott el. Köszönjük szépen a Zöld Óvoda dolgozóinak a segítségét és köszönjük szépen a Nyitnikék Óvoda, a Gyermekmosoly Óvoda, és a Boróka Óvoda felnőtteinek a nyitottságukat a program iránt és, hogy elhozták a gyermekeket.

Tüsike a sünike

Tüsike a sünike

Pont mint egy éve tavasszal…kicsi sünit egy dolmányos varjú cibálta. Szerencsére időben sikerült kimenekíteni így kisebb sérüléssel megúszta a találkozást. A napot a Zöld Oviban töltötte, ahol a ismerkedett a gyerekekkel akik sok mindent megtudhattak a sünikről . Délután elengedtük az erdőben Tüsikét.

Előadás a Nyitnikék Óvodában

Előadás a Nyitnikék Óvodában

Meghívást kaptunk a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Tücsök csoportjába, ahol az egészséghét keretén belül arra kértek minket, hogy beszélgessünk a gyerekekkel az állatok egészségének védelméről. A gyerekek nagyon tájékozottak voltak sok mindenben, nagyon jó kérdéseket tettek fel. Például, hogy ihatnak-e tejet a macskák? Ehet-e a kutya csontot? Kell-e kiscipő télen a kutyákra? Hogy készül a saját készítésű téli cicaház, és mire jó? És még sok hasonló kérdést tudtunk átbeszélni. Ti tudjátok a helyes válaszokat?

Előadást tartottunk a Zöld Oviban

Előadást tartottunk a Zöld Oviban

Hétfőn a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda „Zöld Ovi” Tagóvodájában tartottunk előadást. Az óvodában a héten tartják az egészséghetet, és ennek keretén belül Mi is lehetőséget kaptunk, hogy az állatok egészségéről beszélgessünk velük. A gyerekek nagyon élvezték a játékot amivel készültünk nekik. Többféle állatról beszélgettünk, hogy melyiknél hogyan tudjuk megőrizni az egészségüket. A foglalkozás végén egy kis plakát is készült, amit a gyerekek puzzleból raktak össze, és színeztek ki.

Óvodai jótékonysági családi napon jártunk!

Óvodai jótékonysági családi napon jártunk!

A Budafok-Tétény Egyesített Óvoda Maci Tagóvodájában tartott jótékonysági családi játszó délutánra kaptunk meghívást ahol a Neveljük a gyermekeket az állatvédelemre és civil állatmentő közreműködésével Bundi kutyus, Csigusz az achát csiga valamint Anti bácsi a görög teknős társaságában megbeszéltük a gyerekekkel, hogy hogy közelítünk meg egy kutyát és hogy minden állat érez, még egy ? csiga ? is aki láthatóan élvezte a helyzetet. Volt egy kis kutyás bemutató is! Köszönjük a lehetőséget és a részvételt mindenkinek aki eljött!