Cicadolog – Főnix Állatmentők

Cicadolog

Gyakori cicaabetegségek:

 

Aujeszky-féle betegség – Álveszettség:

Nyers sertéshús fogyasztása esetén fordulhet elő ilyen – a veszettségehez nagyon hasonló tüneteket mutató betegség csak ennek a betegségnek rövidebb a lappangási ideje.

Tünetek:

viszketés, nyáladzás, fokozott izgalmi állapot, pupillák különböző mértékben tágultak, bénulás, izomgörcs. Az ilyen betegségben szenvedő állatot el kell altatni, megrövidítve ezzel szenvedését.
MEGELŐZÉSE: KIZÁRÓLAG FŐTT SERTÉSHÚS ADHATÓ – A BETEGSÉG GYÓGYÍTHATATLAN

 

Chlamydiosis

Baktérium által előidézett, általában felső légúti elváltozásokat okozó megbetegedés, melynek tünetei nagyban hasonlítanak a vírusos eredetű náthák tüneteihez.
Akkor merülhet fel bennünk a gyanú, ha a cicánk megfelelően volt vakcinázva a vírusos náthák ellen, mégis náthás lesz.
A kórokozó a levegő útján terjed, így fertőzi egyik macska a másikat.
Tünetek:
kezdetben egyoldali, majd kétoldali kötőhártyagyulladás, emiatt könnyezés, orrgyulladás, tüsszögés, láz, elesettség. Súlyosabb esetben hörgő-, valamint tüdőgyulladás.
Több hétig tartó antibiotikum-kúrával eredményesen kezelhető. Nagy létszámú állománynál, kiállításra, vagy panzióba járó cicáknál ajánlatos a megelőző vakcinázás.

 

FeLV – Feline Leukémis Virus – „ MACSKA LEUKÉMIA”:

Ez a betegség sajnos gyógyíthatatlan. Károsodik a vérképző rendszer, a fehérvérsejtek rosszindulatú változásai daganatokat vagy leukémia kialakulását eredményezi. Terjedése: nyállal, vizelettel, tejjel, ürülékkel és nemi úton.
Tünetek:
különböző vérzések, hányás, a nyirokcsomók megduzzadása. Gyakran másodlagos betegségek is kísérik.
Lappangási ideje több hónap is lehet.

MEGELŐZÉS: ÉVENKÉNTI VÉDŐOLTÁS

 

FIP – Feline Infectious Perionitis – FERTŐZŐ HASHÁRTYAGYULLADÁS:

Tünetei bizonytalanok, gyors fertőzése, mindenképpen halálos kimenetele miatt az egyik legveszélyesebb betegség. Két fajtája létezik:
1. Nedves. A betegség utolsó fázisában a hasüreg megtelik folyadékkal, mely körte formát kölcsönöz a macskának. (nem minden esetben alakul ki).

2. Száraz. Szem- és idegi betegségek figyelhetők meg. Étvágytalanság, súlyveszteség, hasmenés kisérheti. Terjedése: nyál, vizelet, tej ürülék, érintkezés útján. Orrcsepp védelem van, de ez nem nyújt 100%-os védelmet, és a vírusteszt az állat egész életében pozitív lesz!
A BETEGSÉG 95%-BAN HALÁLOS

 

FIV – Feline Immunodeficiency Virus – Immunhiányos betegséget okozó vírus — „MACSKA AIDS”:

A Leukózishoz hasonló, tüneteiben és terjedési módjában is azonos betegség. A FIV az emberre veszélytelen! Tünetei gyakran évek múlva, öregebb korban vagy más betegségek folyamán jelentkeznek. Megfelelő gondoskodás mellett az állat 1-2 évig is elélhet.
GYÓGYÍTHATATLAN. OLTÁS NINCS ELLENE

 

Macskanátha – RHINOTRACHEITIS:

Cseppfertőzés útján terjedő, emberre veszélytelen betegség.
Tünetek:

láz, kötőhártyagyulladás, orrfolyás, arc- és homloküreggyulladás. Különösen kóbor állatokon gyakori, összeragadt szem, szörcsögő légvétel, orrdugulás jellemzi. Fontos, hogy a beteg állat időben orvosi kezelést kapjon. Az elhullás kevésbé gyakori, mint a fertőző gyomor- és bélgyulladás esetén.

A BETEGSÉG VÉDŐOLTÁSSAL MEGELŐZHETŐ!

 

Macskaparvó/panleukopénia – Fertőző gyomor- és bélgyulladás:

Ez a macskák legveszélyesebb betegsége. A tünetek a fertőzést követően 4-10 nappal jelentkeznek. Elsősorban fiatal, oltatlan macskákon fordul elő. Sokszor a leglelkiismeretsebb kezelés ellenére is az állat belepusztul a betegségbe.
Tünetek:

láz, sárga, habos hányás és a macska nem eszik és nem iszik. Így súlyos folyadékveszteség, kiszáradás következhet be. Nehezen gyógyítható betegség, intenzív infúziós kezelést igényel (folyadék, ásványi sók, tápanyagok).
MEGELŐZHETŐ: ISMÉTLŐ VÉDŐOLTÁSSAL

 

TOXOPLAZMÓZIS:

Emberre is átterjedő fertőzés. Terhes nőkre különösen veszélyes, mivel magzati károsodást okozhat. A macska kórokozóval szennyezett nyers hús vagy rágcsáló elfogyasztásával fertőződhet. A nyirokmirigyek és az orr nyálkahártya megduzzad, kölyök esetében akut tüdőgyulladást okoz. Emberre az állat székletéből kerülhet át a kórokozó.)
VÉDŐOLTÁS NINCS ELLENE!

 

VESZETTSÉG:

Tüneteiben nagyon hasonló az álveszettséghez. A kóbor macskák komoly veszélyt jelenthetnek, mint hordozók. A kijáró macskákat minimum kétévente be kell oltatni veszettség ellen. Ismeretlen (vagy oltatlan) macska harapása esetén két hét karantént ír elő a törvény, hogy az esetleges tünetek megjelenhessenek. Amennyiben az állat nem megfigyelhető, el kell kezdeni a megharapott személy megelőző oltását. Amikor a tünetek már jelentkeznek, a veszett állat, ember már nem gyógyítható.
MEGELŐZÉS: RENDSZERES VÉDŐOLTÁSSAL

 

Macskák számára jogi értelemben nincs kötelező oltás, kivéve külföldre való utaztatásukat, amikor veszettség ellen be kell őket is oltani. Orvosi szempontból viszont minden macskát ajánlott oltani.

 

Ajánlott oltási program lakásban tartott macskák részére:

8. hét: Kombinált oltás (fertőző orr-légcsőgyulladás, fertőző gyomor- és bélgyulladás,calicivírus okozta nátha, chlamydiosis)
10. hét: Ismétlő kombinált oltás, majd évente

 

Ajánlott oltási program kijáró macskák részére:

8. hét: Nagy kombinált oltás (fertőző orr-légcsőgyulladás, fertőző gyomor- és bélgyulladás,
calicivírus okozta nátha, chlamydiosis, macskaleucosis)
10. hét: Nagy kombinált ismétlő, majd évente
14. hét: Veszettség elleni oltás (külföldre történő utazáshoz is kell!!!), majd évente
16. hét: Fertőző hashártyagyulladás elleni védelem
18. hét: Fertőző hashártyagyulladás elleni védelem ismétlés (majd évente)

 

Egyéb védőoltás:

Microsporiasis elleni védőoltás. Bőrgombásodásra hajlamos illetve tüneteket mutató macskáknál javasolt

Élősködők:

Bolhák:

Az egyik legelterjedtebb külső élősködő a bolha, mely számos problémát okoz kedvencünknek és sajnos nekünk, gazdiknak is.
Tudnunk kell, hogy a kutyának és a macskának is van saját bolhája, de egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy a kutyán macska-bolha telepedett meg.

Amit fontos tudni:
– Állatunkon csak addig tartózkodik, míg táplálkozik, azaz vért szív. Ezért előfordul, hogy csupán a szőrök között lévő apró, feketés színű bolhaürülék utal a „társbérlők” jelenlétére.
– Idejük nagy részét a kutya, illetve macska környezetében (szőnyeg, fekvőhely, stb.) megbújva töltik, ahova a petéiket is teszik a nőstények. Ezért nem elegendő csak a kedvencünkből kiirtani a bolhákat. Fontos gondoskodnunk a környezet tisztításáról is, hogy a kezelésünk hatékony legyen.
– Az emberre is veszélyt jelentő egyik galandféreg hordozója. A sikeres féregtelenítéshez is elengedhetetlen tehát a rendszeres és hatékony bolhairtás.

Bolhaellenes készítmények:
Számos módszer (pl. nyakörvek, spray-k, spot on készítmények=a tarkótájékon a bőr 1 pontjára csepegtetős szer) és készítmény közül választhat manapság a gazdi.
Soha ne feledkezzünk meg a kutya és macska környezetének megfelelő tisztításáról sem!

Bolhanyál-allergia:
A bolha nyálában található enzimek, rövid láncú fehérjék, illetve aminosavak kedvencünk szervezetébe kerülve, mint idegen anyagok lépnek fel. Ez ellen pedig az immunrendszer egy védekező mechanizmust indít be, s ellenanyagokat kezd el termelni. Bizonyos esetekben ez a folyamat túlzott mértéket ölt, s ilyenkor ún. túlérzékenységi reakció alakul ki. Abban az esetben, ha ez egyszer már kialakult, akkor már minden elkövetkező bolhacsípés után ilyen reakcióval felel kedvencünk szervezete.
Vannak olyan egyedek, amelyeknél ez a reakció már az első bolhacsípés után kialakul, míg másoknál akár 3-4 év is eltelhet, mire a szervezet egy allergiás reakcióval válaszol a bolhacsípésre.

Jellemző tünetek:
– Általában nyár végén, ősszel a lumbosacralis részen, a faroktőnél, illetve a combok felületén szőrhiányos terület jelenik meg. Itt a bőr erősen viszket és hólyagok vannak rajta.
– A heveny vakarózás miatt másodlagos hámsérülések alakulhatnak ki, melyek különböző kórokozókkal felülfertőződnek. Ennek eredménye végül egy heveny, nedvedző bőrgyulladás lesz szőrhiánnyal, hyperkeratosissal, valamint szőrtüszőgyulladással együtt. Általában ez egy tenyérnyi terület, mely fájdalmas és meleg is.

 

Kullancsok:

A kullancsok a vérszívás során számos, súlyos tünetekben is megnyilvánuló betegséget okozó kórokozót juttathatnak kedvencünk szervezetébe. Minél hosszabb ideje tartózkodik a fertőzött állat az állatunkban, annál nagyobb a veszélye, hogy a kórokozó kedvencünk szervezetébe jut.

 

Nagyon fontos, hogy minél hamarabb észrevegyük az állatunkon megtelepedett élősködőt, és minél hamarabb szakszerűen eltávolítsuk azt.

 

A kullancsok szakszerű eltávolítása:
Semmilyen esetben ne használjunk krémeket, zsíros anyagokat, mert azok hatására a kullancs nem jut elegendő oxigénhez, azaz megfullad. Ez viszont hosszabb szenvedést okoz az élősködőnek, mely alatt kedvencünk szervezetébe „lövelli” a testében lévő kórokozókat a már eddig kiszívott vér bizonyos mennyiségével együtt.
Használjunk erre a célra kifejlesztett kullancskiszedő csipeszt vagy kanalat, mely segítségével az állatot egyben el tudjuk távolítani kedvencünk bőréből.
Miután a kullancs(ok)tól sikeresen megszabadultunk, legyünk figyelemmel állatunk viselkedésére, s bármi szokatlant tapasztalunk, azonnal forduljunk állatorvoshoz!

 

Szúnyogok:

Szúnyogok által terjesztett betegségek: – Szívférgesség
– Bőr-dirofilariosis
Lepkeszúnyogok által terjesztett betegség:
– Leishmaniosis:

 

FÉRGEK:

Galandférgek:

Számos faj tartozik ebbe a csoportba. Egy esetben a bolha a köztigazda, akitől kedvencünk fertőződhet, míg a többi esetben a nyers hús etetése jelenti a potenciális veszélyforrást kutyánk, macskánk részére. Emiatt is nagyon fontos tehát a rendszeres és hatékony bolhaellenes kezelés (amikor nemcsak az állatunkat, hanem környezetét is megfelelően kezelni kell).
Tünetek: Végbél tájék viszketésére figyelhetünk fel, de bizonyos férgek esetében idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak.
Kedvenceink ezen élősködők petéit bélsarukkal ürítik. Ha ezeket a petéket az ember (szájon át, vagy esetleg levegő útján) felveszi, benne viszonylag hosszabb idő (évek) alatt súlyos, gyógyíthatatlan elváltozásokat okoznak.
Ne etessük állatainkat nyers hússal, belsőséggel, mert azok is potenciális fertőzésforrást jelentenek számukra és ilyenkor a szakszerűen végrehajtott féregtelenítő kezelés is semmissé válhat.

 

Fonálférgek:

Világszerte elterjedt belső paraziták, melyeknek számos fajtája fertőzheti kedvenceinket.
Tünetei lehetnek: Bélrendszerben megtelepedő fajok esetében hányás, hasmenés, hasi diszkomfort, elesettség, vérszegénység, az állat általános állapotának romlása, nagyon súlyos esetben pedig elhullást okozhatnak.
A tüdőben vagy a jobb szívfélben és a tüdő nagyobb ereiben élősködők orr- és légcsőgyulladást, orrfolyást, munka közbeni fáradékonyságot, szapora, nehezített légzést, vérfogyottságot, illetve az állat általános leromlását eredményezik.

 

Orsóférgek:

Világszerte elterjedt, közepes-nagy méretű, két végükön lekerekedő, orsóra emlékeztető alakú férgek, melyek a gazdaállat vékonybelében élősködnek.
Főleg fiatal állatokban okozhatnak nagyobb gondot, de idősebb, legyengült immunrendszerrel bíró, vagy elhanyagolt állatokban is gyakori lehet a fertőzés.
A fertőződés egyes fajok esetében már a vemhesség alatt megtörténik az anyától. De főleg a szoptatás alatt fertőződnek a kölykök, ha a szuka a vemhesség előtt és alatt, valamint a szoptatás alatt nem részesült megfelelő féregtelenítő kezelésben. Ezek után pedig fertőzött giliszták és rágcsálók elfogyasztásával vehetik fel az élősködőket kedvenceink.
Tünetek: nyomásérzékeny, felfúvódott has, híg, nyálkás bélsár, változó étvágy, lesoványodás,
fénytelen, borzolt szőrzet, acetonszagú lehelet, evés után hányás (a hányadékban gyakran fordulnak elő férgek), vérfogyottság, esetleg orrfolyás, köhögés.
A tünetek kialakulásáért a férgek által termelt toxikus anyagok, a táplálék elvonása, illetve a férgek által a bél üregének részleges vagy teljes elzárása (esetleg bélrepedés is) a felelős.

 

Szívférgesség:

Főleg kutyákban, de ritkán macskákban is előforduló fertőzöttség.
Észak-Amerikában, Európa bizonyos részeiben fordul elő ez a parazita, de Magyarországon is egyre több esetről számol be a szakirodalom. Hazánkban ún. import esetek fordulnak elő, azaz külföldről vásárolt, vagy külföldi nyaralásról hazaérkezett állatokból lehet kimutatni a szívférgeket.
A viszonylag hosszú (5-15cm) férgek az állatok jobb szívfelében, a tüdőartériában, ritkán azonban más vérerekben és szervekben (pl. szem) is megtelepednek.
A fertőződés szúnyogok segítségével történik.
A fertőzések általában tünetmentesek, de erős fertőzés esetén különböző keringési zavarok figyelhetők meg. Az állat nyugtalan, fáradékony, makacs, száraz köhögés, nehezített légzés, hasvízkór, a máj és a lép megnagyobbodása jelentkezhet náluk.
Ha a tünetek már megjelentek, hosszantartó,l költséges kezelésre számíthatunk.
Fontos tudnunk azt is, hogy a fertőzött szúnyogok vérszívásakor az ember is elkaphatja ezeket a kórokozókat. Nálunk azonban nem jutnak el a szívbe a férgek, viszont a tüdőben röntgen-felvételen jól látható gócokat képeznek.

error: Védett tartalom!!

A honlap megfelelő működéséhez sütiket használunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Jöhet a süti!" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás