Van egy kép az oldalon, amitől mindig könnybe lábad a szemem, ahágyszor csak ránézek. Ez itt:
Akinek nincs hasonló élménye, tapasztalata annak ez csak egy “elcsépelt” gondolat, de Én egy történetet látok benne. Így szól:
Volt egyszer egy alomnyi kiscica, akiket ki akartak dobni, merthogy az annyuk gazdájának aztán nem kellenek és iszonyatos teher. Szerencsére a nagymamám meghallotta és felajánlotta, hogy keresünk nekik gazdikat és addig is ellakhatnak nála. Nagyon-nagyon kicsik voltak, épphogy meg tudtak maradni az annyuk nélkül. Az 5 testvérből aztán 3-4 nap után csak 2 maradt és a mama úgy megszerete őket, hogy úgy döntött egyet megtart (aki az utolsó lesz).
Eltelt még több mint 1 hét és a negyedik kölyökért nem jelentkezett senki. Én is megszerettem őket és úgy döntöttem egyet megtartok én is. Életem legjobb döntése volt. A “gizdábbat” választottam, gondolván neki jobban kell a segítség. 12 éves voltam.
Mindez 20 és fél éve volt… Olyan gyorsan elröpült… mintha csak néhány hónap telt volna el.
Fura szerkezet az agy. Ahogy végiggondoltam, nagyon kevésnek tűnt az emlékek száma, de aztán egyre több “került elő”. De nem csak képek villantak be. Inkább érzésekre emlékszem, lelki állapotokra és ezekhez társulnak halvány képek. Ahogy felidézem őket eláraszt a végtelen melegség és szeretet. Ezt “kapod” egy kisállattól, akiről gondoskodsz.
Egy dologra viszont nagyon élénken emlékszem. Talán második, harmadik napja fogadtam be, mikor egy kis közös tejbepapizás után, este lefekvés előtt odabújt az ölembe. Én simogattam a kis csöppséget és megígértem neki, hogy mindig szeretni fogom, vigyázok rá és gondoskodok róla.
És tudod mi változott 20 év után?
Semmi… Az utolsó percig megtettem, ami tőlem telt.
Genya ugyanis 20 év és 4 hónap után meghalt és egy világ dőlt össze bennem. A mindennapok során úgy élünk mintha örékké tartana és úgy gondolunk szeretteinkre, kedvenceinkre mintha örökké velünk maradnának. De sajnos nem így van.
Egy hónap után is mérhetetlen volt a fájdalom és a hiányérzet. Olyan üres és csendes volt minden. Beleértve engem is. Egy részem vele halt. Azóta olyan érzésem van egyfolytában, mintha egy teljesen másik életet élnék. Az “életnyi boldogság” úgy tűnik, mindkettőnkre igaz, csak esetemben kicsit más formában. Elhatároztam, hogy teszek valami jót az emlékére és remélhetőleg közben magamon is segítek.
Örökbefogadási szándékkkal, keresgélés közben találtam rá erre az alapítványra, melynek weboldala már eléggé elavult volt. Az alapítványban sajnos kevesen vannak és igen korlátozottak a lehetőségeik viszont nagyon szimpatikus volt a lelkiismeretességük. Felajánlottam, hogy készítek nekik egy új modernebbet.
Az új oldalt az Genya emlékének ajánlom. Köszönöm, hogy voltál nekem.
A Főnix Állatmentő Alapítvány szervezésében lehetőséget nyújtunk minden XX. kerületi lakosnak, hogy chip nélküli kutyáját elláthassa ezzel a fontos és kötelező azonosítóval, illetve az időszakos kötelező oltás költségét is átvállaljuk!
Az alábbi nyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni az ingyenes chipezésre/oltásra!
Ivartalanítási akció XX. kerületi nőstény macskatartók részére!
Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy csökkentsük a fölös szaporulatok számát a kerületben, de még így is rengeteg kijárós és kóbor macska szüli kölykeit az utcára akik végül kóborként élik életüket.
Ezért újabb ivartalanítási akciót hirdetünk!
Minden, XX. kerületi 6 hónapnál idősebb, kijárós NŐSTÉNY macska ivartalanítása 5000.- Ft önerő ellenében lehetséges. A fennmaradó összeget a Főnix Állatmentő Alapítvány vállalja magára!
6 hetes, bújós, dorombolós, embercentrikus, játékos, kíváncsi fiúcska. Megy az ember után a lakásban és ha csak ránézel már dorombol is. Szobatiszta, parazitamentes. 18. Kerületben van jelenleg.
Bemutatkozó levelet az info@fonixallatmentok.hu e-mail címre várjuk.
Bemutatkozó levélben írd meg melyik védencünket szeretnéd befogadni, a neved, telefonszámod, helyileg merre laksz. Minden fontos dolgot, amit úgy érzel, hogy tudnunk kell, hogy te lehess Premszli gazdija.
Nagyon bújós, dorombolós, embercentrikus, játékos, kíváncsi kisfiú. Jelenleg 6 hetes. Tápszerrel nevelt baba. Szépen eszik és szobatiszta. Jelenleg Bp.-en a 18. Kerületben van.
Ivartalanítási kötelezettséggel és benti tartással fogadható örökbe.
Bemutatkozó leveleket az info@fonixallatmentok.hu e-mail címre várjuk.
Bemutatkozó levél tartalmazza: melyik védencünkre szeretnél jelentkezni, a nevedet, merre laksz, telefonszámod, van-e más háziállatod, bármi, amit fontosnak tartasz.
Szeréna és a kicsik új helyre cuccoltak, ahol nincs más dolguk, csak növögetni. Kb. 3 hetesek, Szeréna szuper, gondoskodó mami. És mi ezért megígértük neki, hogy soha többet nem kell visszamennie az utcára. Ha felnevelte a kicsiket ő is gazdikereső lesz.
Ő az egyik tagja a pár napja gondozásunkba került cicák közül. Kedves, dorombolós fél éves fiúcska. FeLV, FIV negatív. Más macskákkal jól kijön. Eddigi életében kinti-benti cica volt. Jelenleg a 20. Kerületben várja új gazdáját, aki boldog életet tud neki biztosítani hátralévő életében. Parazitamentesen, oltásikönyvvel költözhet új családjába.
Napsi kb. 1 éves srác. Különleges mintája teszi gyönyörűvé ezt a fehér macskát, ugyanis farkán és a feje tetején egy csíkban fekete a szőre. Ő is a nénijé volt, akitől el kellett hoznunk pár napja. Kinti-benti cicaként élt a többiekkel. FIV/FeLV tesztje negatív. Nyugodt, kedves, érdeklődő cica. 20. Kerületben van jelenleg.
Princi a másik fél éves kandúr, aki nemrég hozzánk került. Gyönyörű fekete-fehér cica. Eddig kinti-benti macska volt, de szerencsére FIV / FeLV tesztje negatív. Kedves, bújós, barátságos. 20.kerületben várja, hogy az álomgazdi beleszeressen.
Felhő kb. 1 éves kandúr. Ő az 5 cica egyike, aki nemrég került gondozásunkba. FeLV/FIV tesztje negatív. Jelenleg Bp.-en van. Szobatiszta. Barátságos, dorombolós cica.